Diamonds

Náray Tamás véleménye a “Hujber-ügyről”

Amikor az első bejegyzésemet írtam a Hujber-ügyről (IDE kattintva olvasható), ma hajnal volt, durván két órakor. Még csak az első Mokka-interjú volt meg. Nem is sejthettem, hogy lesz újabb.

 

 

Lett, ahogyan azt egy mondatban hozzátoldottam a saját írásomhoz. Ezt a második interjút, engedelmetekkel már nem néztem meg. Sőt, valószínűleg nem is fogom.

Az első interjú ugyanis akár “csak” egy mesteri színjáték volt, akár egy beteg ember szomorú vergődése, akár egy pillanatnyilag valami bódulat alatt álló – szintén beteg – elme csapongása, ennek ott és akkor, abban a csatornában, azokkal a szereplőkkel kötelező lett volna a befejezés. A hajnali cikkem után elaludtam, reggel felébredtem és már azzal fogadott a napi sajtó, hogy jött egy újabb felvonás. Egy újabb Hujber-interjú. Ugyanott. Ugyanazokkal. 

Nem létezik – gondoltam azonnal. A második interjú ugyanis már nem csupán az, hogy “cirkusz kell a népnek”, hanem konkrétan a “gyertek, vérebek, itt a kolonc!”. – ezt éreztem s ezt érzem most is. 

Igazán nem is akartam tovább pörögni a témán, de az imént szembejött velem Náray Tamás gondolatáradata, a közösségi oldaláról. És azt kell mondjam, mélyen megérintett a véleménye – amit ezek után muszáj megmutatnom nektek. 

Ezekkel a Náray-gondolatokkal kerek a történet ugyanis.

A Hujber ügy margójára.

Az igazság az, hogy én nem bírtam végignézni -tv-t és reggeli műsort ab ovo nem nézek, a videót belinkelő híradásokra, posztokra gondolok-, és folyamatosan nem tudtam magamban azonosítani, hogy mi is az, amit valójában érzek…
Nem tudtam nevetni, de nem is csodálkoztam, mert ismerem őt, dolgoztunk együtt, mindig kicsit furább volt, mint a többiek, de szeretem, mert érdekes személyiségnek tartom, aztán eltávolodtunk, majd a közelmúltban riadtan láttam, hogy ebből baj lehet…
Láttam, de nem akartam elhinni, valami olyasmi kelt életre bennem, mintha azt mondta volna valaki, hogy most megint éjszaka lesz, …hogy elmarad a nappal, mert visszafelé is fordul a föld egy párat…
Aggódom és együttérzek a szeretteivel.

Aztán a másik oldal. Az a bizonyos szégyenteljes…
Azok, akik ilyen műsorokban dolgoznak, láttam, sok éven át, ezért is szakítottam ezzel a munkával, nekik természetes a becsapás, a hazudozás, láthattuk, őt is milyen álságos, mézes-mázos telefonnal hívták előszörre be, azán mi lett belőle. Mert eleve tudták, hogy röhögni akarnak rajta… Hogy pellengérre állítják a “bolondot” vihogva… Ezek az emberek mások kigúnyolásából élnek, így szerzik meg a semmitmondó kis fillérjeiket. Rádiós is van ebből a fajtából szép számmal. Intellektus és érdeklődési kör híján ez maradt nekik: egymásról beszélnek. Na, ha valami, akkor ez a szánalmas dolog, de igazán. Meg a sok millió ostoba néző, aki ezt élvezi… Nem Feri. Mert ő, valószínűsíthetően, egy emócionálisan és/vagy mentálisan instabil személy, azt hogy beteg-e, majd orvosok, szakemberek eldöntik vele kapcsolatban, ha hozzájuk fordul. És hogy használ-e szereket, vagy sem, az is az ő dolga. Pálcát törni felette senkinek nincs joga, mert én úgy érzem, mindenkinek a múltjában lehetne találni ezt-azt. Na ugye.
Sajnálatos, hogy “emberileg” a szerkesztőségekben ennyi az igény, a kultúra és a tehetség a saját munkájukhoz. És mélységesen sajnálandó, sőt megvetendő ezen, azaz minden valószínűség szerint egy beteg emberen nevetgélni. Aztán, hogy ma mégegyszer megtegyék, ez mindennek az alja. Nincs bennük fikarcnyi tisztesség, nincs együttérzés, nincs szégyenérzet sem. Van helyette viszont nagyravágyás és kivagyiság. Meg felsőbbrendűségi érzés a kiszolgáltatottal szemben.

És csak a happy end miatt: annak is adnék egy esélyt, hogy Feri oszkáros alakítást nyújt és mindnyájunkat lóvá tesz. Mondjuk ebben az esetben számíthat tőlem egy irtó nagy fülesre, de szívből mondom, örülnék neki. És percig se bánnám, hogy becsapott.
De a boldog végkifejlet sem mentesítené az “elkövetőket” a tv-nél. Semmi esetre sem.

 

Facebook oldalunkat IDE kattintva találod - kérlek, kövesd és támogasd munkánkat. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!